Nyisztor Miklós

Kései beszélgetés Mojszesz Mártonnal

Jámbor maszkban kopog ajtómon az utókor
Téged keresnek itt nálam, mintha élnél ma is
mintha barátok maradhattunk volna
mintha éppen most fejeztük volna be
a krumplipaprikást, az egykori rozzant Malomkő utcában
ezek semmit se tudnak a forradalomról, amit korán álmodtunk
elmaradt…mit mondhatnék a szenvedésről…
egoizmusunk, tudatlanságunk, hamisságaink foglyai vagyunk
földi lényekként
Tépett idegekkel érettségi után, minden lépésedben
a lebukást kerested, az őrültek szép vakmerőségével
madárcsontú, remegő kezű, nyugtalan szemű lázadó
homlokod alámerült verseidet köddel írtad
s a túlélésre nem kerestél szalmaboglya menedéket
legendává magasztosultál korán, néhány sorvasztó
börtönév után
hatalom gondoskodott, hogy sorsunkat poklokig alázza
így vagy úgy de elnémítottak
súlytalan vékonyka legénykét
kötözött rabként kísértek gyalázatos tárgyalóterembe
tüzet okádva vádolt az államügyész, hogy megtámadtad
a szocialista rendet, gondolatiddal, Te nem figyelted a szörnyű vádat
tébolyult, glóriával fejeden, hetykén mutattál az ablakdeszkára szállt
madárra ”legyenek szabadok az emberek, mint ez az ártatlan madár”
az arctalan tömegben bárkit lehet kényszeríteni
kiáltsa”feszítsd meg” könnyen gyújtják a máglyatüzeket
fonott hajjal a lány is ott állt szomorú angyalként
ki már nem a versedre, szíved pihegésére emlékezik
végül is ki figyel ma a költészetre?
Egy tisztább kort szerettünk volna
álmunk a forradalomról
álmunk önzetlen barátságról
álmunk egy igazabb jövendőről
álmunk világváltásról
ifjú-álom marad időtlen időkig
mire jó, hogy embernek születünk,
ha könnyen kerékbe törhetnek
Nem tudtad túlvészelni a zsarnokságot
egy hajnalon felgyújtottad magad
most szelíd portrékészítők keresnek
megrajzolni a hőst
míg Te egy más téridőben ismerkedsz
az igazság okozati óceánjával!



lap tetejére

Irodalom >> Kései Beszélgetés Mojszesz Mártonnal