Nyisztor Miklós

Barátaimnak

Tudom, hogy nem véletlen szelek hordaléka
az élet nem holmi őslevesekben csirázott öntudatlan valóság
a kő, mint anyag nem szülhet mozgást
hanem a szuper intelligencia rápillant földanyára
(kígyóágyán fektében kozmikus szendergésbe)
aki ezáltal megtermékenyül, így Visnu programozhat
létezést, megálmodja létünk kusza sorsát, kilégzés
gyanánt bőre pólusain át univerzum buborékok
távoznak, amelyekben felső, középső és alsó bolygórendszerek
keringenek megannyi nap körül…
Ősrobbanás ugyan káoszt szült volna, ám nézz körül
micsoda rend van itt a csillag-utak, bolygó pályák
pulzálva hajszálpontosan keringenek, mesterművek
nyilvánulnak meg és korszakok végén vonulnak vissza
pihenésre a megnemnyilvánulásba
A Teremtő nem demokratikusan választott király
kegyét elérni merítsd az alázat porába homlokod
mind amit kiagyalsz lehet fennkölt és tudományos
látszat, amit a megtévesztő energia sugall hízlalva
amúgyis hamis egódat, semmi újat nem tudsz felfedezni
a tudás önmagában tökéletes és lelki–éned
nem tudatlan, csupán most béna a sokmillió év szemete
rárakódott, tisztítsd meg szent fohásszal, hogy lassan bár
emlékezeted visszatérjen hiteles ismerethez
ki tudja meddig, hogy ne maradj e körforgásban
kozmikus vándor, megélve parányi örömet és tengernyi
szenvedést a karma törvénye szerint!

(2006.július.9.)

lap tetejére

Irodalom >> Barátaimnak