Nyisztor Miklós

A 365-ik éjszaka

Mekkora úr a magányosság és pezsgő leheletű ma
bánat alázta züllött nők riszálnák boldoggá magukat
fényes meleg társaságba de otthon maradnak sokan
társ nélkül kemény a tél s a gyerekek felnőnek
e megtört anya szíveken és kiröpülnek mind
felejtve a sok-sok bajt bánatot és kínt

Lehetne mosolygó hajnaluk, édes szavú szerelemre
ébredve de nem lehet, mert előbbi létükben elszúrtak
valamit, és ma is lassan vánszorogva haladnak
szenvedve, elhagyottan, meg nem értve tört bús
hangulatok hideg mélységeibe zuhanva részegen
szenvednek, odaadnák magukat bárkinek….

Mert az év lepörgött és szinte semmi sem sikerült
még földanya is belerengett Budapesten, kora esten
meséljek nekik egy zöldlángú tavaszról mi elindult
felénk és hoz majd könnyű szellőket, színeket, illatokat
Szaturnusz szigorral ereinkben szorgalmat ébreszt
valami nagyszerű alkotói kedvhez s az ős szeretethez.

Visszaenged mindenkit, majd a felemelő józan jókedv?!

lap tetejére

Irodalom >> A 365-ik éjszaka